IV. fejezet

- Anya! el tudsz vinni a loviba? Chris-szel megbeszéltük, hogy megyünk lovagolni!!
- Ja, szólhattál volna! Mindegy, elviszlek, ma úgy sem megyek munkába, szabadnapon vagyok.
- Akkor indulunk?
- Igen. - azzal kimentünk, beszálltunk a kocsiba és már indultunk is. Mint mindig, egy negyed óra volt, mire odaértünk. Chris már ott várt, nem tudom mi volt vele, hogy hamarabb ott volt a megbeszéltnél. Hmm, ez nagyon fura, szerintem félnem kéne..
- Szia anya! - búcsúztam kiszállás után, majd becsuktam az ajtót. Nagy levegővétel után felsétáltam a lovardához vezető úton.
- Szia Cloe!
- Szia Chris....
- Na akkor megyünk? - kérdezte.
- Ömm.. igen. - felnyergeltük a lovakat. Chris fogta a lovakat és elindult velük a kijárat felé. - Héé!! Te meg hova mész?
- Hát terepre! - kacsintott rám.
- Pff... Nem ez volt megbeszélve! - morcoskodtam, majd indultam utána. - És? Attól még kimehetünk, nem? - mosolygott.
- De...... - mondtam elharapva a szót. - De én nem fogok felülni a lóra, így nélkülem meg nem fogsz kimenni. - harcoltam.
- Hehe. - ezzel egy mozdulattal felpattant a lóra és már indult is, Fámát meg otthagyta.
- Mi, mi???? - tátottam nyitva a számat, majd én is felültem a nyeregbe és Chris után vágtattam. - Naa, ez nem volt szép! - durcáskodtam.
- Jajj, ne csináld már! - nevette el magát. Majd tovább is ment, én meg mentem utána. 2 órás terepet mentünk, ez most nem volt se hosszó, se rövid. Megérkeztünk. Chris segített levenni a nyerget, pedig nem is kértem meg rá! Pff..
- Miért segítesz?
- Holnap rá érsz? - kérdezte Chris, mintha az én kérdésemet meg sem hallotta volna.
- Igen.. de nem válaszoltál!!!
- Akkor reggel 10-kor indulunk.
- Pff.. oké... - aztán elköszöntünk, majd hazafele vettük az irányt.
Másnap reggel gyalog mentem, fülhallgatóval együtt. Anya nem volt hajlandó elvinni engem, mivel leesett az első hó. És elég nagy számban hullottak a hópelyhek, ezért nem akarta használni az autót. Most hamarab értem oda, mint Chris.
- Fáma!! Fáámaa!!! Hahóó!!! Árnyék!! Gyertek már! - De csak nem jöttek. - Hol lehetnek? - kérdeztem magamban. - Fáámaaa!!! - ekkor nyerítés hallatszott. - Fáma?! - azzal a hang után szaladtam. - Fáma!! Fáma!! Hol vagy? És amint megálltam, előttem volt Fáma, Árnyék és Chris. A lovak teljesen fel voltak szerelve, útra készen álltak. Chris fogta a két jószágot és rámnézett. - Ti meg? Hogy kerültök ide? Azt hittem, hogy hamarabb jöttem, mint te! De ezek szerint mégsem...
- Hmm.. - mosolygott Chris. - Na gyere! - Felültünk a lovakra és kimentünk az erdőbe. Sokat léptünk velük és néztük a hóborította tájat. Gyönyörű volt.

Átbaktattunk a kis patakon, s néha-néha ügettünk. Most nem vágtáztunk. Ez csak egy nyugis kis terep volt. Egyszer csak Chris lepattant lováról. Nem értettem mi lehetett, hisz én semit sem hallottam, ami miatt le kellett volna szállni. És hirtelen motorzúgás hallatszott. Egy idióta motoros volt egy régi tragaccsal. A lovak egyből megugrottak, Chris megfogta Árnyékot, de Fáma elvitt engem az erdőbe. Később megállt a semmi közepén. Hol lehetünk? Egy olyan helyen, ahol még madárcsicsergés sem hallatszott. Kiegyenesedtem és elindultam visszafele. Annyi út és elágazás volt. Merre menjek? Végül kilyukadtam egy helyre, ahol már nem volt olyan sűrű az erdő és lehetett látni a szántót, ahonnan Fáma elnyargalt. Chris, kezében Árnyék kantárjának szárával állt és ide-oda nézett. Látszott rajta az aggodalom, az arca azt sugározta, "hol lehet?". Aztán meghallottam a nevemet, amint utánam kiált. De ő nem látott engem. Lovammal elindultam felé. Leszálltam. Chris odajött hozzám és megölelt. Én csak néztem. Teljesen lefagytam egyhelyben. Aztán újra feltettem a kérdést : 
- Miért segítesz nekem minden alkalommal? Miért vagy velem ilyen kedves? Miért vagy ennyire... ennyire tökfej? Mért sodrod magadat bajba miattam? Mért csinálod ezeket? Mért??
- Tudod.. Nem minden lány miatt tettem ezt.
- És miattam akkor miért?
- Mert te számomra nagyon fontos vagy..
- Ez nem ad okot arra, hogy miért teszed ezt!
- Azért segítek neked, azért harcolok miattad, azért vagyok ennyire tökfej, és azért szoktam néha bunkó lenni, mert... Mert ilyenkor minden srác ilyen.
- Milyen? És milyenkor???
- Hát olyankor, mikor... mikor.. - és mielőtt elmondhatta volna, megláttuk Soffie-t és Tina-t. Ők is terepre mentek.
- Nem jöttök velünk? - kérdezte mosolyogva Soffie.
- Chris? Megyünk?
- Oké. - mondta.
- Akkor hozzátok csatlakoznánk és majd veletek vissza is jövünk, ok?
- Ok! - vágták rá a lányok egyszerre. Aztán elindultunk. Még másfél órát lovagoltunk, majd haza érkeztünk. Ledobtuk a lovakról a nyerget, meg a kantárt. Gyorsan végigszaladtunk rajtuk egy szőrkefével, meg kikapartuk a patájukat. ezek után pedig eléjük tettünk egy két répát, meg gyümölcs- és zöldségmaradékot. Jóízűen elfogyasztották, aztán meg bevittük őket a helyükre, kihúztuk a vizet, nehogy megfázzanak, miután ekkora terepet mentek. És lassan lesétáltunk. Soffie és Tina már elmentek. Chris-szel mi még ottmaradtunk. És megint megkérdeztem..
- Szóval?
- Mi szóval?
- Miért csinálod mindezt? Most is segítettél lenyergelni..
- Én mindezt csak azért tettem, mert...